Túltettük magunkat a válságon


E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

2010.02.16. forrás: mfor.hu

A két szervezet huszonhárom- a világ GDP-jének 75 százalékát reprezentáló országban végzett közvélemény-kutatást, a felmért országok közül már tizenhét olyan állam van, amelyben a polgárok többsége úgy véli, hogy gazdaságuk túljutott a válság nehezén.

Ez a felmért országcsoporton belül 74 százalékos arányt jelent, míg a tavaly májusi felmérés  szerint akkor 23 országból mindössze 8-ban, az országcsoport 35 százalékában voltak többségben azok a válaszadók, akik jónak értékelték országuk gazdaságának kilátásait. Ez az első jel a globális közvéleményben, amely arra utal, hogy a 2008-as év végén kezdődő és csaknem 2009 egészén át tartó világméretű recesszió után a polgárok javulást éreznek a saját országuk gazdasági helyzetében - olvasható az Ipsos közleményében. A felmérésből azonban kiderül az is, hogy a megkérdezettek kétharmada saját országának gazdasági állapotát jelenleg "rossznak, vagy meglehetősen rossznak" látja.

A legmagasabb mértékű javulást a gazdaság helyzetének értékelésében Ausztráliában (+45), Németországban (+20) és Svédországban (+19) tapasztalja az Ipsos. Míg polgárok a saját gazdaságukat leginkább Indiában (82 százalék), Ausztráliában (81 százalék) és Kínában (78 százalék)értékelik jónak. E sor végén Spanyolország (10 százalék), Japán (8 százalék) és végül Magyarország (7 százalék) áll.

Míg az országok gazdasági helyzetének értékelésében pozitív változás következett be, addig a polgárok a saját személyes jövőjükbe vetett bizalmának mértéke globális szinten nem változott. Ebből a szempontból az adatok azt mutatják, hogy általában 44 százalékuk bizakodó a jövőjét tekintve, és 56 százalékuk aggódik. Már a 2008-as év végétől hasonló helyzet állt fenn: akkor 42 százalékuk fejezett ki bizakodást és 58 százalékuk aggodalmat a jövővel kapcsolatban - jelezte az Ipsos.

A jövőben való bizakodás a legerősebb Indiában (79 százalék), Kínában (78 százalék) és Ausztráliában (73 százalék). A bizalom legerőteljesebb csökkenése  Svédországban (-15), Csehországban (-29), és Oroszországban (-39) következett be.

A Thompson Reuters News Service megbízásából az Ipsos 2009. november 4-e és 2010. január 13-a között végzett a nemzetközi felmérésében 23 országban 24077 fő 18 év feletti polgárt kérdezett meg - olvasható a közleményben.

MTI