2010 sem lesz könnyű év az Audi Hungaria-nál


E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

2009.12.10. forrás:mfor.hu

Az idei év valódi kihívást jelentett az Audi Hungaria Motor Kft. számára, de 2010 sem lesz könnyebb – jelentette ki újságíróknak nyilatkozva Thomas Faustmann, az ügyvezetés elnöke, mindazonáltal ez évi értékelésében kiemelte, hogy az Audi Hungaria megtartotta jól képzett törzsgárdáját, sőt a válság ellenére húsz új mérnököt is fel tudott venni.

Az Audi Hungaria-nál az értékesítés területén új elem, hogy az idén gyártott motorok 6,6 százalékát Kínába exportálták. A globális autópiaci keresletcsökkenésből adódóan az idén a tavalyinál kevesebb motor készült Győrött, de a második félévben néhány százalékos emelkedést értek el az első félév több mint 30 százalékos visszaesésével szemben – hangoztatta az elnök. Beszámolt arról is, hogy az Audinál is tapasztalható, hogy a krízis a nagyobb űrtartalmú motorokat jobban sújtotta. Azonban a nehézségek ellenére sem mondtak le az innovációtól: az év folyamán 12 új motor gyártását kezdték meg, amelyeknek kedvező az üzemanyag fogyasztása és a szén-dioxid kibocsátása.

Úgyszintén visszaesés következett be a járműgyártásban, a vállalat vezetése azonban felkészült arra, hogy az igények a recesszió elmúltával ismét emelkedni fognak az Audi TT sportkocsik különböző típusai iránt.

Az elnök szólt azokról az intézkedésekről, amelyeket a gazdasági-pénzügyi válságból adódó gondok kezelésére tettek a győri vállalatnál. “Hűvös fejjel” elemezték a helyzetet, s három sarokpontot rögzítettek. A minőségből nem engednek, a költségeket kordában tartják és megőrzik a foglalkoztatást.
Ez utóbb cél érdekében mintegy 600 dolgozónak biztosítottak munkát azzal, hogy bevonták őket a logisztikai és a szolgáltatási feladatok ellátásába. A költségekkel gazdálkodtak, egyúttal munkahelyeket tartottak meg azzal, hogy a béremelések egy részét szabadnapokká alakították. Mindennek eredményeként a törzsgárda létszáma most is 5500 , akárcsak egy évvel ezelőtt.
A vállalat árbevétele csökken a termelés szűkítése miatt – közölte Johannes Roschek pénzügyi vezető. A konkrét számokra azonban jövő év elejéig várni kell. A szakember szerint a gazdaságosság és a versenyképesség fejlesztése az idei év kiemelt teendője volt. Ennek szellemében 50 millió euróval csökkentették a gyártási költségeket, viszont nem csökkentették a versenyképesség javításához elengedhetetlen képzés, továbbképzés ráfordításait.

Johannes Roschek szólt az Európai Bizottság folyamatban lévő hivatalos vizsgálatáról, amelynek célja annak megállapítása, hogy az Európai Unió állami támogatási szabályainak megfelel-e az a támogatás, amelyet a magyar kormány a győri Audi elmúlt években megkezdett motorgyári fejlesztéseinek ítélt meg. A pénzügyi vezető szerint a beruházás a jövőbe mutató technológiák Győrbe telepítését teszi lehetővé. Mind a magyar kormány, mind az Audi azt az álláspontot képviseli, hogy a támogatás az uniós előírásoknak megfelel – hangoztatta a pénzügyi vezető.