Szlovén-Magyar Gazdasági Fórum


E-mail
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 

A vártnál is nagyobb érdeklődés mellett, a két ország illetékes minisztériumai, főkonzulátusai, térségi kamarai vezetői képviselőinek bevezető előadásait követően, mintegy ötven szlovén és magyar cég folytatott együttműködést megalapozó kétoldalú tárgyalásokat március 26-án a muravidéki Moravske Toplicében rendezett gazdasági fórumon.
A Muraszombati Gazdasági Kamara kezdeményezésére létrejött üzleti találkozó megszervezésében a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Szlovén Köztársaság Szentgotthárdi Főkonzulátusa, illetve Magyarország Lendvai Főkonzulátusa, valamint a Közép- európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. is tevékenyen részt vett, de mindkét ország illetékes minisztériuma is magas szinten képviseltette magát az eseményen. A két ország gazdasági folyamatait, a kétoldalú kapcsolatokat, valamint a befektetési környezetet informatív előadások mutatták be a résztvevőknek, majd a szervezett üzleti megbeszélésekre, úgynevezett B2B (business to business) találkozókra került sor. A felek reményüket fejezték ki, hogy a jelenlegi, évi 2 milliárd EURO értékű árú- és szolgáltatás forgalom dinamikusan növekedni fog, és ebben a jelenleg is élenjáró határ menti térségek szerepe is erősödik. Az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter képviseletében több ígéretes megbeszélést folytattak szlovén fémmegmunkáló, logisztikai, gyártó, kereskedelmi, építőipari kivitelező cégekkel, melyeknek várhatóan lesz folytatása. Klaszterünk meghívást kapott a koperi kikötő meglátogatására, az érdeklődő cégek számára piacfeltáró utat tervez a klaszter.

szloven-magyar_kep_01

szloven-magyar_kep_02