2011. február 11. forrás: Gyártástrend

Amennyire ismert és számos alkalommal elhangzott problémája a magyar gazdaságnak a körbetartozás, annyira nem történt semmi érdemleges a megoldására. Mindeközben pedig tavaly még tovább romlott a helyzet, amint azt a Coface Hungary behajtási tevékenysége során érzékelt tapasztalatok is mutatják. Időben elhúzódnak a követelések, és nagyon sok érvényesítése jogi eljárásba megy át. A körbetartozás problémájának a megoldása nagyon keserves feladat, hiszen „ludasok” benne az állami intézmények, önkormányzatok, a multik és a különféle szintű beszállítók.

Azaz a nagy vásárlóerővel, illetve lobbierővel rendelkezők. Továbbra is elsősorban a kereskedelmet, az építőipart, s a mezőgazdaságot jellemzi a körbetartozás. Szerencsére sok cég – a válságnak „köszönhetően” – ma már nagyobb figyelmet fordít a megelőzésre. Nincs mit csodálkozni a körbetartozás jelenségének elterjedtségén Magyarországon, ahol ugyan a cégek nagy tömege szeretné elérni a fizetési határidők csökkentését, ám ebben pont azok ellenérdekeltek, akik diktálnak. Nevezetesen a kevesebb, de sokkal komolyabb gazdasági – és így lobbi – erőt képviselő állami intézmények, önkormányzatok, azok cégei, multik, s egyéb vállalkozások, amelyeknek érdekében áll, hogy minél hosszabb ideig finanszíroztassák magukat a beszállítóikkal – mutat rá a probléma megoldásának a legnagyobb gátjára Kárpáti Gábor, a Coface Hungary ügyvezető igazgatója.

Az ok egyszerű: tulajdonképpen ingyen hitelről van szó, ami sokkal olcsóbb, mint akár a tulajdonosi, akár a külső finanszírozás, mivel késedelmi kamatról az esetek zömében szó sincs – mondja, hozzátéve: két normális keretek között működő cég között egy elharapózó késedelmes fizetés után természetesen azért működtetik a késedelmi kamatot. A körbetartozás továbbterjedésében éppen úgy benne vannak a súlyosan eladósodott önkormányzatok, azok cégei, mint a kereskedelemben, az építőiparban, a mezőgazdaságban működő vállalkozók, vállalkozások, a beszállítói láncolat legtetején elhelyezkedők éppen úgy, mint a nekik beszállítók, illetve ez utóbbiaknak beszállítók is.

Bagyura András, kereskedelmi igazgató plasztikusan, egy példán vezeti le a jelenséget: a piramis tetején lévő multi láncok eleve úgy kalkulálja a cash flow-ját, hogy bármilyen számlát kapnak azt – mondjuk – 120 napig nem fizetik ki. Ez máris érinti a neki beszállítók százait és ezreit, amelyek a nekik beszállítókat állítanak át ugyanerre. Míg végül a felülről szerveződő piramis legalján lévők kénytelen e szabályok szerint játszani, ha egyáltalán megrendeléshez akarnak jutni. Ami még tovább rontja a helyzetet: ha a piramis tetején lévő eladó-vevő viszonylatban még csak egy 30 vagy 60 napos a tolerált késedelem, mire az egy többszörös beszállítói láncolaton keresztül lecsorog és azalatta lévők is tovább késnek, akkor az alapbeszállító már 120-180 nap után juthat csak a pénzéhez.

Mi lehet a megoldás?

Így válik a rendszer finanszírozhatatlanná. Napjainkban ugyanis az üzleti életben – elsősorban a fent említett területeken, ágazatokban – egyre inkább jellemző, hogy a szerződésben rögzített harminc napos fizetési határidő mellé – szóban vagy írásban – további 30 napos vagy még hosszabb büntetlen késedelmet engedélyeznek a felek, azaz tulajdonképpen 30+30, azaz 60 napos fizetési határidővel dolgoznak. Ráadásul – világít rá a jelenség egy másik vetületére Bagyura – tovább bonyolítja az amúgy is nagyon kusza helyzetet, hogy – elsősorban a multi láncok – alkalmazzák a visszaszámlázások, ellenkövetelések és kompenzációk rendszerét.

Az önkormányzatok sem kivételek

Szinte soha nem egyirányú ugyanis a rendszerbe való beszállítási tevékenység, hiszen miközben a beszállítónak van egy alapkövetelése a vevővel szemben, ez utóbbinak is vannak leróni való követelései az előbbi felé, például a polcpénz, a marketing hozzájárulás összege. S innen kezdve ellenszámláznak egymásnak a felek. Ezért részben kifizetetlen számlák tucatjai vannak a vevő és a beszállító között, egy részüket ugyanis részben kompenzálják egy-egy számlával, aminek a fizetési határideje más, mint a fő számláé. S akkor még nem szóltunk olyan, a kuszaságot tovább növelő tételekről, mint az áru-visszaszállítások, a reklamációk rendezése – hívja fel a figyelmet Bagyura.

Az iparban rövidebbek a fizetési határidők, s kevésbé okoz problémát a körbetartozás. Ugyanis a termelés a beszállítókon is függ, így a vevőnek is érdeke a beszállító finanszírozása. Itt még gyakori az előleg fizetése is. A mezőgazdaságban ugyan jellemző a körbetartozás, ám ott pedig nem okoz tömeges bedőléseket, aminek – Bagyura szerint – részint egyrészt az ágazatban működő vállalkozások százezres nagyságrendje az oka, részint pedig az, hogy ha másból nem, a különféle földalapú és egyéb állami, uniós támogatásokból általában talpon tudnak maradni.

A válság tovább élezte a körbetartozás problémáját, ám – a Coface tapasztalatai szerint – pozitív hatással is járt, amikor ráirányította a figyelmet a megelőzés fontosságára. Nagyon sok vállalkozás óvatosabbá vált a partnerek kiválasztásában s megtanulta monitorozni üzleti partnerei. Sokan rövidebb fizetési határidőkkel igyekeznek operálni, illetve rugalmasan, ha szükséges belefolynak a partnercég finanszírozásába. Emellett a cégek maguk is tanulják saját likviditásuk kezelését, azt, hogy valamilyen szinten – például faktoring igénybevételével – kompenzálják a vevőkésedelmeket. S persze mind inkább ügyelnek a költségcsökkentésre is. A Coface tapasztalati szerint mindenesetre az elmúlt időszakban sok olyan cég volt, amelyik eredményesen jött ki a nehéz helyzetből, meghozta azokat a döntéseket, amelyek kényelmes piaci környezetben még elhalasztott volna. Ezek jól reagáltak a válságra, növelték a piaci részesedésüket és eredményességüket.