Közel száz résztvevő a BOKIK beszállítói fórumán


E-mail

Közel száz résztvevő a BOKIK beszállítói fórumán

Mintegy száz résztvevővel nagysikerű nemzetközi beszállítói fórumot és üzletember találkozót rendezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) május 30-án, Miskolcon.


A rendezvényen a magyar vállalkozók mellett román, ukrán és szlovák cégek vezetői is jelen voltak, és képviseltették magukat a szóban országok területi kereskedelmi és iparkamarái is.
Szécsiné Bányai Ilona, a BOKIK nemzetközi kapcsolatokért és a kereskedelemfejlesztésért felelős vezetője elmondta, a program szervezéséhez és lebonyolításához sikerült elnyerniük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarán keresztül a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatását.

"A kormány legfontosabb törekvése, hogy a magyar kis és középvállalkozások minél versenyképesebben tudjanak bekapcsolódni a hazánkban gyártókapacitással rendelkező nagyvállalatok beszállítási láncába" – hangsúlyozta előadásában Kokas Tamás, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal osztályvezetője. Hozzátette: Ezt a szándékot segíti a Nemzeti Külgazdasági Hivatal beszállítói osztálya beszállítói képzések szervezésével, nagyvállalatok bevonásával, a szakmai szövetségekkel való kapcsolattartással.
A külgazdasági hivatal beszállítói programjának ismertetése után a TÜV Rheinland szolgáltatásairól beszélt Szabó Tamás, a cég menedzsere, majd Csabai Tamás klasztermenedzser tájékoztatta a résztvevőket az Észak-Magyarországi Autóipari Klaszter tevékenységéről, majd a sikeres borsodi beszállítók bemutatkozása következett.
A résztvevők megismerkedhettek az Arkivator Industry, a Hőker Kft., a Phőnix-BRV Kft., valamint a Weinberg ’93 Kft. tevékenységével, beszállítóként szerzett tapasztalataival.
A plenáris rész után üzleti tárgyalásokkal folytatódott a program, amely a délutáni órákban ért véget.

kozel_szaz_tresztvevo_01_kep

kozel_szaz_tresztvevo_02_kep

kozel_szaz_tresztvevo_03_kep

kozel_szaz_tresztvevo_04_kep

kozel_szaz_tresztvevo_05_kep

kozel_szaz_tresztvevo_06_kep

kozel_szaz_tresztvevo_07_kep


 

Autóipari klaszter és elektromobilitás


E-mail

Autóipari klaszter és elektromobilitás
Tanulmányúton Észak-Rajna–Vesztfáliában jártak a borsodi szakemberek

A BOKIK és az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter tagjai a közelmúltban tanulmányúton jártak Düsseldorfban. A résztvevők látogatást tettek a Daimler düsseldorfi gyárában is. A szakmai programra a BOKIK – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarán keresztül – a Nemzetgazdasági Minisztériumtól nyert pályázatot.

Észak-Rajna–Vesztfália Németország egyik legjelentősebb autóipari tartománya. A mintegy 84 ezer munkavállalót foglalkoztató 240 autóipari vállalat 2011-ben 31,8 milliárd euró forgalmat bonyolított. Csak a legismertebbeket említve: Düsseldorfban található a Daimler AG legnagyobb haszongépjármű-gyára, ahol a Mercedes Sprinterek mellett a Volkswagen Craftereket is készítik. A Ford 1979 óta több mint 6 és fél millió Fiesta modellt gyártott kölni üzemében, Bochumban pedig Opel Astrák és Zafirák készülnek. A beszállítói hálózattal együtt Észak-Rajna–Vesztfáliában közel 800 vállalat 200 ezer alkalmazottja kötődik valamilyen formában a németországi autóiparhoz.

Iparági klaszterek
A vállalkozások, és ezzel a tartomány versenyképességének növelése érdekében a helyi gazdaságért felelős minisztérium tizenhat iparági klasztert hívott életre, amelyek egyike az autóipari klaszter. Az AutoClusterNRW szervezete fogja össze a helyi értékteremtési lánc szereplőit, információs és kommunikációs platformot biztosítva ezzel az autóiparban tevékenykedő vállalatok számára, összekötve az ipart, a tudományt és a gazdaságpolitikai célkitűzéseket.
A klaszterstratégia jellemzője a hosszú távú gondolkodás, amelyben – alacsony gazdasági részesedése ellenére is – kiemelt szerepet kap az elektromobilitás (a gépjármű közlekedés „villamosítása”) fejlesztése, követve ezzel is a német szövetségi kormány célkitűzését, miszerint 2020-ra egymillió elektromos járműnek kell futnia Németország útjain.

Jönnek a villanyautók…
Az autóipari klaszter egyik legfőbb célkitűzése, hogy a helyi vállalkozások minél intenzívebben be tudjanak kapcsolódni az elektromosjármű-gyártás értékteremtő folyamatába, és választ találhassanak az új technológia jelentette kihívásokra. Ez azért fontos, mert az elektromos járművek gyártásának folyamata – a hagyományos járműgyártáshoz képest – merőben új feltételeket követel, ami hosszú távon veszélyezteti sok beszállító termék-portfolióját. A hagyományos járműgyártásban ugyanis a teljes hozzáadott érték mintegy 30 százaléka maga a hajtáslánc, amelynek 44 százalékát pedig, a motort és alkatrészeit, maga az autógyár állítja elő. Az elektromos járműveknél a hozzáadott érték jóval nagyobb részét, mintegy 60 százalékát képviseli a hajtáslánc, amelynek pedig döntő részét, mintegy 85 százalékát maga az akkumulátor adja. Emellett pedig az új modellben eltűnik a hagyományos hajtásláncban szintén jelentős szerepet játszó váltó- illetve a kipufogórendszer.

Együtt régi és új 
Az autóipari klaszter feladata éppen a fentiek miatt az elektromobilitásban tevékenykedő jelenlegi és potenciális szereplők felkutatása, a kutatási és fejlesztési igények felderítése és a cselekvési területek meghatározása. Mindezek célja, hogy a tartomány a jövőben hatékony támogatási programokat kezdeményezhessen és megteremthesse az új iparág fejlődéséhez szükséges keretfeltételeket. A három fő terület, az akkumulátorok fejlesztése, a villanymotorok és konverterek gyártása és a töltőállomások kiépítése, ezek feldolgozására kompetenciaközpontokat hoztak létre az ipar, a tudomány és a gazdaságpolitika szereplőinek bevonásával.
Ez a hosszú távú stratégiai gondolkodás a tartományi minisztérium és az autóipari klaszter részéről igencsak példamutató, hiszen az elektromos járművek nagyarányú térhódításával és a hagyományos belsőégésű motorok háttérbe szorulásával még rövid és középtávon sem számolnak. Viszont a világban tapasztalható autóipari trendeket figyelve felismerték, hogy az elektromos járművek kora lassan mégis kezdetét veszi.
(A látogatás tapasztalatait összefoglalta: Kerényi Dávid, Frankfurt)

Keret

A program résztvevői
Ped-Weld Kft.
Bell Computer Kft.
Agrotransz Kft.
Unify Kft.
Weinberg 93 Kft.
Frekvencia
Vime-Coo
Ropánt Bt.
Certa Kft.
Fa-fém Professional Kft.

autoipari_klaszter_es_elektro_01_kep

autoipari_klaszter_es_elektro_02_kep

autoipari_klaszter_es_elektro_03_kep

autoipari_klaszter_es_elektro_04_kep

autoipari_klaszter_es_elektro_05_kep

autoipari_klaszter_es_elektro_06_kep


 

Klasztertagok a Shinwánál


E-mail

Klasztertagok a Shinwánál
Beszállítói fórumot tartottak a miskolci székhelyű cégnél


A siker egyik kulcsa a lehetőségek kihasználása, és ennek ad teret az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter (NOHAC) – emelte ki köszöntőjében Bihall Tamás, a BOKIK elnöke azon a beszállítói fórumon, amelyet a klaszter és a Shinwa Magyarország Precíziós Kft. rendezett a cég miskolci gyárában.

A beszállítói fórumon a klaszter 20 tagvállalatának képviselői vettek részt. A vendégek megismerhették egyebek között a Shinwa beszerzési politikáját, valamint azokat az alapelveket, amelyek mentén a japán tulajdonú vállalat üzleti partnerkapcsolatait kezeli, építi.

A programon részt vett Kriza Ákos, Miskolc polgármestere is. Elmondta: a városnak minden munkahely számít, éppen ezért minden olyan vállalkozást támogat a maga eszközeivel, amely munkahelyeket teremt és élénkíti a gazdaságot.

„Miskolc város és a kamara között jó a kapcsolat, több területen sikeres az együttműködés, ilyen például a belvárosi klaszter, vagy a keleti nyitás politikája. Ez utóbbinál a piacszerzés a cél, és Kína, valamint Törökország esetében már konkrét tárgyalások folynak. A kamara a maga eszközeivel igyekszik összefogni, élénkíteni ezt a folyamatot” – mondta Bihall Tamás. A kamara elnöke a rendezvény kapcsán hangsúlyozta: a klaszter a gazdasági társaságok együttműködésének igen sikeres formája, éppen ezért tartja fontosnak a BOKIK működésüket.

A Shinwát Zahorán Zoltán kereskedelmi vezető mutatta be a vendégeknek. Elhangzott, hogy a Miskolcon 15 éve működő autóipari beszállítót is megtépázta a válság, mára azonban már 750 dolgozót foglalkoztatnak, és tervezett idei árbevételük 31 millió amerikai dollár. A nemzetközi csapat által irányított vállalat szinte valamennyi prémium autógyár beszállítója.

A beszállítói kapcsolatokról, a Shinwa elvárásairól Gál Judit beszerzési vezető adott tájékoztatást, majd Csabai Tamás, klasztermenedzser ismertette a NOHAC tevékenységét, terveit.

A résztvevők gyárlátogatáson ismerkedhettek meg a Shinwánál folyó magas minőségi színvonalú termeléssel. A beszállítói fórumon lehetőség volt a kötetlen információcserére is a vendégek és a cég vezetői között. 

Az eseményen készült felvételek:

shinwa_kep_01

shinwa_kep_02

shinwa_kep_03

shinwa_kep_04


 

Pozsonyi autóipari kiállítás NOHAC részvétellel


E-mail

2011. április 13-án A HUSK/0901/1.1.2/0003 „Klaszterek határok nélkül” projekt keretében a Nyugat Szlovákiai Autóklaszter (ASK) szervezésében megrendezésre kerülő autóipari kiállításon, és az „Ipari innováció – a régiófejlesztés jövőjének alapjai” című konferencián részt vett a NOHAC elnöksége és Csonka Csaba klaszter menedzser, valmint tagjaink közül az alábbiak:

Schoen & Sandt Hungary Kft.

AVE Miskolc Kft.

Hőker Kft.

MADER Logisztika Kft.

Vime-Coo Kft.

Bay-Logi Logisztika és Gyártmánytechnikai Intézet

 

A konferencián előadást hallhattunk

- „Automotive landscape 2025” tanulmány eredményeiről Roland Zsilinsky és Ronald Berger előadásában

- Alkalmazott kutatás és ipari gyakorlatról Barna József kereskedelmi tanácsos és Zai Péter a Technoplast McD Kft. Igazgatójának előadásában

- Az autóipari Innováció eszközeit ismertette Iveta Vesešová a Siemens Industry Software - PLM igazgatója

- Trnava – a régió innovációs bástyája – Tibor Mikuš Nagyszombat Megyei Önkormányzatának elnöke.

- PSZME és az alkalmazott kutatás a gépiparban a KKV-k számára – előadást tartotta Marián Peciar a Pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem rektorhelyettese

- A PSA Peageot Citroen Slavakia – regoinális innovációk kezdeményezője című előadást a PSA kommunikációs igazgatója Peter Švec tartotta

- Szlovák-francia együttműködés fejlesztéséről hallhattunk előadást Mr. Dauger a „Pôle Automobile Bourgogne vezérigazgatójának előadásában

 

A pályázat következő rendezvénye a budapesti MACH-TECH kiállításon való megjelenés, ahol a szlovák partnerrel közös standon képviselteti magát a NOHAC.

Konferencián résztvevők

A Konferencia előadói

Audi R3 hátulról

ASK alapító tagjainak standja

Csoportkép

 


 

2011. április 7. NOHAC rendezvény - osztrák munkavállalás


E-mail

Forrás: BOKIK

 

2011. április 7-én tartotta közös rendezvényét a NOHAC (Észak-Magyarországi Autóipari Beszállítói Klaszter) és a BOKIK a címben szereplő témakörben. Mint az ismeretes, 2011. május 1-jétől megszűnnek az utolsó akadályok is a személyek és szolgáltatások EU-n belüli szabad áramlásában, így a külföldi munkavállalás kérdései rendkívül aktuálissá váltak. Nyugati szomszédunk eddig is frekventált területnek számított, nem véletlen tehát, hogy éppen Ausztriából hívtak előadókat, a lehetőségek, előírások pontosabb megismerése céljából. Avatott szakemberek világítottak rá a fontosabb tudnivalókra: Mag. Wolfgang Friedl, osztrák ügyvéd és Dr. Hahn Fanni, magyar ügyvéd/osztrák európai közösségi jogász.

A működés általános feltételei

Wolfgang Friedl a teljesebb megközelítés érdekében keretrendszerbe foglalta a munkavállalás különböző lehetőségeit. Az országban érvényes társadalombiztosítás, adó-, környezetvédelmi és egyéb rendelkezések természetesen mind a munkavállalók, mind a vállalkozás szabadságára vonatkoznak, szabályozásuk azonban nem azonos jogszabályokban történik. Az osztrák polgárjogi előírások szerint a vállalkozóként végzett tevékenység a vállalkozói szerződésekben, a munkavállalás pedig a szolgálati szerződésekben köttetik meg a felek között.

A szabályozás szerint azonos státuszt kell adni a külföldi szolgáltatóknak is, ugyanolyan feltételeket kell teremteni, mint a hazai vállalkozásoknak.

A munkavállalás körülményeit a kollektív szerződések határozzák meg. E szerződéseket a munkaadók és munkavállalók egyesületei kötik (pl. munkaadó oldalról: kamarák, munkavállalóiról: szakszervezetek), általában egy év időtartamra.

Funkciói:

- védelem (minimális, kötelező szabályok, főként a munkavállaló érdekében)

- békéltetés

- egységes feltételrendszer teremtés (mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára).

A szerződéseket szakmai egyesületek kötik, de természetesen azokra is vonatkozik, akik ebben nem vettek részt. A minimális feltételeket tartalmazzák, amelytől kizárólag a munkavállaló javára lehetséges eltérés. Adó tekintetében Ausztriában ÁFA, vállalkozói adó, társasági adó és nyereségadó megfizetésével kell számolni.

Vigyázat! Fokozott felelősségvállalás

Hahn Fanni arra a szigorúbb feltételrendszerre hívta fel a figyelmet, ami a magyar szabályozáshoz képest fokozott figyelmet igényel. Ilyen például az alvállalkozókért történő felelősségvállalás, az osztrák jog szerint a szolgáltatásba történő bevonásuk esetén az eredeti szerződő felelős tevékenységükért. (Ennek megváltása a vállalkozói díj 20 százalékának befizetése esetén lehetséges.)

A „Bérdömping törvény”, amely a külföldről érkezők munkavállalásának kérdéseit szabályozza, nem csak azt írja elő, hogy az ágazati szerződések rájuk is vonatkoznak, de az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatást, bejelentési kötelezettséget és ellenőrzést is. A Kompetencia Centrum hatósági ellenőrzési lehetőségei kiterjednek a munkahelyre történő belépésre, az iratbetekintésre és a felvilágosítás kérésére is.

Aprópénzre váltva

Kihasználva a lehetőséget a hallgatóság konkrét kérdésekben kérte a szakértők tanácsát: minek minősül pl., ha valaki  heti öt napot tartózkodik Ausztriában és a hétvégét Magyarországon tölti, továbbá nem rendelkezik kint telephellyel, jár-e támogatás gyermek után a kint élő családoknak, mi történik, ha munkavállalói szerződés keretében magyar vállalkozó saját eszközeivel dolgozik odakint, stb.

Nincs kétség – ha óvatosan, tapogatózva is, de egyértelmű a magyar vállalkozások érdeklődése az osztrák piac felé.

 


 

2011. március 29. - NOHAC-MAJOSZ-KVALIKON közös rendezvénye


E-mail

Az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter elnevezésű 2 éves pályázat keretén belül,

2011 március 29-én a NOHAC-MAJOSZ-KVALIKON közös szervezésében autóipari benchmarking és best practise fórum, valamint beszállítói üzleti kooperációs börze került megrendezésre.

A rendezvényen 40 vállalat képviseltette magát előadásokkal, cégbemutatókkal, jó gyakorlatok bemutatásával.

A NOHAC tagjai közül 5-en vettek részt:

Róna-Plast 2000 Kft.

Hőker Kft.

Wet-Wipe Kft.

K&T Hardmetal Kft.

Delta-Tech Kft.

A rendezvény sikeresen ért véget, már az esemény napján születtek konkrét megállapodások, minden résztvevő maximálisan elégedett volt.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az ERFA társfinanszírozásával valósult meg.


 

2011. február 10. - NOHAC benchmarking klub rendezvény a BOKIK-ban


E-mail

2011. február 10-én 10 órakor Benchmarking klub rendezvény került megrendezésre a BOKIK Szentpáli termében. A rendezvény előadója Nikodémusz Antal, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium főosztályvezetője volt, aki a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó pályázati forrásokat mutatta be. Az előadása után válaszolt a részvevők által feltett, a témához kapcsolódó számos kérdésre.

Az előadás végeztével a Pro Marketing cég az autóklaszter számára készített piackutatási munkájáról tartott prezentációt a NOHAC tagjainak.

A program zárásaként a februárban induló angol nyelvi képzéshez kapcsolódó tájékoztatóra került sor az oktatási anyagot elkészítő Virtuális Egyetemi Hálózat előadásában.

Képek a rendezvényről:

februar101

februar102

 

februar105

februar104


 

2010.SZEPTEMBER 17. - Buszgyártói Nyílt Nap Budapesten a MABUSZ szervezésében


E-mail

Az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter (NOHAC) 2010. szeptember 17-én bemutatkozási lehetőséget kapott a MABUSZ főtitkárától a Buszgyártói Nyílt Napon, melyen a magyar buszgyártó cégek közül jelen volt a KRAVTEX, az ARC, a Csaba Metál ás a JBUS. Terveink szerint  a közeljövőben sikerül néhány buszgyártó cég képviselőjét Miskolcra invitálni, és egy beszállítói nap keretén belül a klaszter tagjai is bemutatkozhatnának a cégeknek egy későbbi beszállítói pozíció elnyerésének reményében. A Buszgyártói Nyílt Nap programja és a  NOHAC bemutatkozó előadása


 

2010.NOVEMBER 12. - Beszállítói nap -MAJOSZ-NOHAC közös rendezvény


E-mail

2010. november 12-én a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ), valamint az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter (NOHAC) közös szervezésében beszállítói napot tartunk többek között a SUZUKI Rt, az AUTOLIV, a LINAMAR, a MUSASHI, a MAGNA, valamint a SEWS cégek részvételével.  A  rendezvény a HUNGEXPO területén kerül megrendezésre délelőtt 10 órától délután 15 óráig.

Jelentkezéseket legkésőbb november 5-ig fogadunk el.   Meghívó és program itt


 

2010. OKTÓBER 21. - Sikeresen lezajlott a "Klaszterek határok nélkül" elnevezésű szlovák-magyar pályázat nyitókonferenciája


E-mail

A 2010. október 21-én megrendezésre került konferencián mindkét partner részéről bemutatkoztak a támogató szervezetek képviselői, a Nyugat-szlovákiai Autóklaszter, a SARIO (ITD tükörcége), Trnava megye, a NADSME, magyar részről pedig  az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter (NOHAC), a BOKIK, BAZ megye, valamint a Műanyagipari Klaszter. Az előadásokat követően kötetlen beszélgetéseket folytattak a szervezetek képviselői, és körvonalazódtak a december elejére Somorjára vagy Dunaszerdahelyre tervezett üzletember találkozó részletei is.

Az előadások anyagai letölthetők itt.

 

A rendezvényről készült fotók itt láthatók:

 


 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

2/3