2016. április 21 - Tapasztalatcserén járt a győri klaszter


E-mail

Kétnapos szakmai konzultáción jártak Miskolcon a Győri Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Professio Klaszter tagvállalatainak képviselői.

A vendégek – a City Hotelben tartott tapasztalatcserén – megbeszélést folytattak az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter több tagvállalatának vezetőjével, üzemlátogatáson vettek részt a Bosch-ban, és ellátogattak a Miskolci Egyetem három tanszékére is.
A Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter 2008 decemberében alakult. Céljuk a fémiparban tevékenykedő győri és Győr környéki vállalatok összefogása, versenyképességük javítása, a fémipari tevékenységekből adódó együttműködésen és közös képviseleten, érdekérvényesítésen keresztül, továbbá a szakemberhiány újszerű, innováción alapuló megoldása. Szeretnék visszaállítani a forgácsoló szakma becsületét, továbbá a piaci igények figyelembevételével biztosítani a megfelelő minőségű és mennyiségű szakember-utánpótlást. A célok elérése érdekében a klaszter szoros kapcsolatban áll Győr város, illetve a régió oktatási, képzési és munkaügyi intézményeivel.

rendezveny_kep

További képek: Galéria


 

2016. április 13 - Az autóipari klaszter tagjainak látogatása a sárospataki Weinberg Kft.-nél és a sátoraljaújhelyi Certánál


E-mail

A sárospataki Weinberg ’93 Kft.-nél és a sátoraljaújhelyi Certa Kft.-nél tett látogatással folytatódott áprilisban az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter (NOHAC) által szervezett céglátogatás-sorozat. A programok célja a tagvállalatok bemutatkozása, egymás tevékenységének megismerése, a kapcsolatépítés.

A Weinberg Kft.-nél Velkey János kereskedelmi igazgató és Jurányi Attila minőségbiztosítási vezető fogadta a NOHAC tagvállalatok képviselőit, majd Derczó István ügyvezető igazgató is csatlakozott a csapathoz.

Tudásközponttá válni
A cégről szóló rövid tájékoztatóban elhangzott, hogy az 1993-ban alapított vállalkozás székhelye Sárospatakon található, és emellett Budapesten és Kassán működik képviseletük. A cég két fő tevékenysége közül egyharmad részt tesz ki az acélszerkezet gyártás, kétharmadot pedig a generál kivitelezés. A vállalat 8500 négyzetméteres üzemcsarnoka idén a tervek szerint 3 ezer négyzetméterrel bővül.
A cég dolgozói – mint elhangzott – büszkék arra, hogy a csodálatos zempléni táj az „otthonuk”, éppen ezért a fenntartható fejlődés biztosítása, a környezet megóvása filozófiájuk fontos része. Terveik között szerepel a Zempléni Tudásközpont kialakítása is, ennek érdekében már együttműködnek a Miskolci Egyetemmel és megállapodást kötöttek a helyi szakiskolákkal is. Céljuk, hogy itt tartsák a tehetséges szakembereket, és nagy hangsúlyt fektetnek alkalmazottaik megbecsülésére, mert felismerték, hogy a fejlődés motorja a lojális szakembergárda.
A Weinberg ’93 Kft. jelenleg 150 dolgozót foglalkoztat, árbevételük tavaly 8 milliárd forint volt, idén a kilátások szerint elérik a 10 milliárdot.

Beruháznak, fejlesztenek
Sátoraljaújhelyen a Certa Kft.-nél Farkas János és Rudnay Lajos ügyvezetők fogadták a vendégeket. A cégbemutatón kiderült, a főként szerszámgyártással, szerszámtervezéssel, öntéssel, felületkezeléssel foglalkozó gyár 55 ezer négyzetméteren terül el, ebből a beépített rész meghaladja a 16 ezer négyzetmétert, a jelenlegi öntödei rész bővítésének céldátuma 2018.
A kft. legnagyobb vevői a Festo, a GE, a ZF és a Bosch. Ez utóbbi cégnek Németországba is szállítanak.
A Certa 350 dolgozónak ad munkát, árbevételük tavaly meghaladta a 3 milliárd forintot. Céljuk az 500 fős létszám és az 5 milliárd forintos árbevétel elérése.

További képek: Galéria


 

2016. március 02 - A NOHAC tagvállalatok képviselői az Aluszefémnél


E-mail

A NOHAC üzemlátogatás következő helyszíne a szendrői székhelyű Aluszefém Kft. A fémfeldolgozással foglalkozó társaságnál március 2-án 10 órától tettek látogatást a klasztertagok.

 

Aluszefém

További képek: Galéria


 

2016. január 26 - A Hőker Kft.-hez látogattak az autóipari klaszter tagvállalatai


E-mail

Bemutatkozni, megismerni egymást, kapcsolatot építeni – ez a célja annak a céglátogatás-sorozatnak, amelyet a BOKIK égisze alatt működő Észak-Magyarországi Autóipari Klaszter (NOHAC) szervez tagvállalatai részére. Az első helyszín a miskolci székhelyű Hőker Kft. volt, ahol január 22-én Török Antal, a családi vállalkozás ügyvezetője fogadta a cégek képviselőit.

Sokan voltak kíváncsiak a NOHAC tagvállalatok vezetői közül a Hőker Kft.-nél folyó munkára. Az üzemlátogatás egy tájékoztatóval kezdődött, amelyen Török Antal bemutatta a vállalkozás történetét, tevékenységét, piacait, eredményeit és terveit. Elmondta, hogy édesapja nyomdokaiba lépve 1986-ban főállású vállalkozó lett, és a kerámiaégető kemencék gyártására szakosodott üzemben néhány éven belül már alumínium hőkezelőket, fogtechnikai kemencéket, acél hőkezelőket is készítettek. Az ügyvezető büszkén mesélte azt is, hogy fia, Péter már évek óta dolgozik a cégben, ő viszi majd tovább a családi vállalkozást.
A Hőker Kft. – mert 1991 óta ez a vállalkozás neve – tömegtermékeket ma sem gyárt, különleges, saját fejlesztésű, egyedi tervezésű, egyedi gyártású kemencéiket kutatóintézetek, egyetemek például kísérleteikhez használják. Gyakran van, hogy a megrendelővel közösen, az adott feladatra tervezik és gyártják le az egyedi paraméterekkel rendelkező kemencét. Jelenleg 18 országban vannak jelen termékeikkel, és olyan világcégeket tudhatnak partnereik között, mint a Michelin vagy a General Electric. 
Török Antal kiemelte: kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektetnek a kutatás-fejlesztésre, 2004-től hét uniós pályázatban vettek részt, ezeket már lezárták, és decemberben beadták a nyolcadikat.
„A pályázatok eredményeit természetesen ma is hasznosítjuk” – mondta az ügyvezető, aki a tájékoztatót követően végigkalauzolta a vendégeket az üzemen.

További képek: Galéria


 

A NOHAC a tizennégy között


E-mail

Átadta az „akkreditált innovációs klaszter” címeket a nemzetgazdasági miniszter

Tizennégy klaszter nyert az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) „akkreditált innovációs klaszter” pályázaton – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a címet átadó rendezvényen, Budapesten.

Az ünnepélyes címátadó rendezvényen Fükő László, a NOHAC elnöke és Csabai Tamás klasztermenedzser képviselték az autóipari klasztert.

Harminckettő van az országban
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a rendezvényen kiemelte: összesen 495 vállalkozás vesz részt a címet elnyert 14 klaszterben, köztük 435 kis-, és középvállalkozás. Ezek a cégek összességében több mint 58 ezer embert foglalkoztatnak és árbevételük megközelíti a 2500 milliárd forintot. A most oklevelet átvevő klaszterekkel együtt az akkreditált klaszterek száma 32-re emelkedett hazánkban, amelyek összesen 1029 vállalkozás napi működését hangolják össze.
Hangsúlyozta: a tagvállalatok termékei és szolgáltatásai nemcsak belföldön, hanem a külpiacokon is sikeresek, hiszen árbevételük több mint fele az exportból származik. Az oklevelet átvett klaszterek közül 8 megújította, 6 pedig első alkalommal nyerte el a címet.
A nemzetgazdasági miniszter szavai szerint a globális verseny a termelés minden területén átrendezte a vállalatok, kutatóhelyek, és helyi önkormányzatok közötti viszonyt. A klaszter vállalati versenyelőnyöket erősítő üzleti szerveződés, amelynek jelentősége egyre jobban felértékelődik, mivel már nem egyes vállalatok, hanem globális értékláncok, stratégiai szövetségek, és együttműködő vállalatcsoportok versenyeznek egymással – mutatott rá. A cím iránt egyre nagyobb az érdeklődés, a közép-kelet-európai országok közül egyedül Magyarországon működik klaszterminősítési rendszer – a miniszter szerint jól látszik, hogy ebben a tekintetben a versenytársak előtt jár az ország.
Varga Mihály elmondta, hogy a címek átadásával a klaszter akkreditáció szempontjából lezárul a 2007-13-as uniós költségvetési időszak, de a vállalkozások együttműködésén alapuló fejlesztések támogatása folytatódik a 2014-2020-as időszakban is.

Az első pályázat nyáron
Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár elmondta: a klaszterfejlesztés vállalkozásfejlesztési eszköz, a hálózati együttműködések támogatása ezért a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) fog történni. A GINOP kerete 2014-2020 között több mint 2700 milliárd forint. 2015-ben közel 70 pályázati konstrukcióban mintegy 830 milliárd forint összegben nyílnak meg támogatási lehetőségek a gazdasági szereplők számára – tette hozzá.
Tájékoztatása szerint az első klaszterpályázat az év közepén, várhatóan nyáron jelenik meg mintegy 2 milliárd forintos keretösszeggel a 2015-16-os évekre, ami a professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatás nyújtásának támogatását célozza.

Hálózati együttműködők
A klaszterek tagjai között egyetemek, kutatóintézetek, önkormányzatok, kamarák, nagyvállalatok, és kkv-k egyszerre vannak jelen. A Magyarországon működő több mint 200 hálózati együttműködésből azok kapják az akkreditált innovációs klaszter címet, akik egyebek mellett jelentősen növelik a munkahelyek számát. A 32 ilyen magyarországi klaszter több mint 102 ezer dolgozót foglalkoztat, összesített árbevételük 8871 milliárd forint.
Az eseményen kiosztott írásos tájékoztató szerint a hétfőn oklevelet kapott 14 klaszter tagvállalatainak a GINOP-ból 735 projektje valósult meg, a fejlesztések teljes költségvetése meghaladja a 193 milliárd forintot, támogatástartalmuk mintegy 90 milliárd forint.

(MTI)

pic01

pic02

pic03

pic04


 

Új piacokat ismertek meg Párizsban


E-mail

A MIDEST szakkiállításon járt a BOKIK és a NOHAC üzleti delegációja

A párizsi MIDEST Szakkiállításon járt a BOKIK és a NOHAC üzleti delegációja november 3-a és 6-a között. A MIDEST Nemzetközi Beszállítói Szakkiállítás a világ egyik vezető beszállítói kiállítása, amelyen a fémipari, autóipari, vegyipari, elektronikai és ipari szolgáltatásokat nyújtó cégek, valamint ezen iparágak számára szerszámgépeket, alkatrészeket gyártó, és technológiát kínáló vállalatok képviseltetik magukat. Ebben az évben 1702 kiállító volt jelen 38 országból, és több mint 42 000 szakértő várta az érdeklődőket a kiállításon.

A kiutazó cégeknek lehetőségük nyílt a közvetlen kapcsolatépítésre, személyes tárgyalások lebonyolítására, és a már meglévő kapcsolataik elmélyítésére is. Emellett a legújabb piaci trendeket, a legkorszerűbb gépeket és a technológiát is testközelből ismerhették meg a résztvevők.

Az üzleti delegációhoz tartozó cégek tevékenysége illeszkedett a vásár tematikájához, volt köztük műanyag-feldolgozó, légpárnás tető- és síkfólia gyártó, a fémmegmunkálás, acélszerkezet-gyártás területén működő, valamint precíziós alkatrészek tervezésével és gyártásával, ipari kemencék gyártásával foglalkozó vállalkozás, továbbá több, az autóipari szegmensben dolgozó vállalat.

A nem angol nyelvű tárgyalásokhoz a BOKIK francia nyelvű tolmácsot is biztosított, így kínálva lehetőséget a hatékony eszmecserére, a konkrét üzleti kapcsolatok kialakítására. A vásárlátogatás alkalmával közel 60 érdemi üzleti találkozót, tárgyalást bonyolítottak a kamránkkal kiutazó cégek.

A párizsi magyar nagykövetség külgazdasági és kereskedelmi szolgálatánál is látogatást tett a delegáció. Itt Bakos-Blumenthal Péter külgazdasági szakdiplomata és Gölöncsér Balázs első titkár fogadta az üzletembereket, akik képet kaphattak a francia üzleti környezetről, és a speciális piaci lehetőségekről, valamint a külképviselet által nyújtott ingyenes szolgáltatásokról is.

A program a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával valósult meg.


kep01

 

kep02

kep03

kep04


 

Kenyhec – egy igazi csoda


E-mail

Az ipari zónát és a települést is megtekintették a BOKIK vállalkozói

Konkoly József, Kenyhec polgármestere ez év februárjában járt Miskolcon a BOKIK-ban, akkor hívta meg a kamara képviselőit a határ menti szlovákiai faluba. A köztestület elnökségének tagjai és az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter néhány tagvállalatának munkatársai június 4-én tettek eleget a meghívásnak.

"Mióta Kenyhecen jártam, hiszek a csodákban, abban, hogy egyetlen ember ereje, akarata, elszántsága, következetessége, céltudatossága hegyeket képes megmozgatni. Gazdasági csodát tud teremteni egy olyan környezetben, ahol egyébként a munkanélküliség a jellemző, a cégek nagy nehézségek árán tudnak csak fennmaradni" – így összegezte egy pályázatíró cég vezetője a településen szerzett tapasztalatait, és hasonlóan vélekedtek a BOKIK és az autóipari klaszter képviseletében kint járt vállalkozók is.

A falu
Ha Kassa felé autózunk, a magyar határtól néhány száz méterre, balra mutatja a tábla a Kenyheci Ipari Zóna bekötő útját, ha pedig tovább megyünk, magát a – jelenleg 1100 lelkes –települést. Június 4-én a kamarai delegációt a polgármesteri hivatalban fogadták, majd a polgármester kíséretében egy dinamikusan fejlődő, rendezett települést tekinthettek meg a résztvevők.
A falu vezetőjének tájékoztatójából kiderült, Kenyhec 1990-ben önállósult, 1996 óta a lakosság létszáma 636-ról 1100 főre emelkedett. A munkanélküliség gyakorlatilag ismeretlen a településen, és még a környéken is, hiszen az ipari zónába betelepült 18 – zömében világcég – "felszívja" a munkát keresőket. Beszédes az a szám is, hogy a település vagyona az önállósodáskor 3 millió korona volt, ma 67 millió Euró
A vendégek a falu bejárása során elsőként a korszerű, magas technikai színvonalon felszerelt egészségügyi centrumban tettek látogatást, majd a sportközponttal, és a kulturális programok helyszínéül szolgáló amfiteátrum megtekintésével folytatódott a program. A gazdasági szakemberek számára ezután jött az igazi csemege, az ipari park meglátogatása, ahol a GETRAG Ford Transmission sebességváltó-gyártó üzemében üzemlátogatást is tehettek.

Az ipari park
A Kenyheci Ipari Parkban az eddig letelepedett cégek beruházásai meghaladják az 1 milliárd Eurót, ami a Kelet-szlovákiai térség szempontjából meghatározó nagyságrend. A 2012 végéig létrejött közvetlen munkahelyek száma több mint 3 ezer, a tíz évre szóló távlati előrejelzés pedig 30 ezer munkahelyről szól. Az ipari zóna összterülete 332 hektár, 80 hektár a kis- és középvállalkozóké, 200 a stratégiai befektetőké, 52 hektár pedig a logisztikai központ része. A terület teljes mértékben közművesített, az ivó- és iparivíz-vezetékek, a teljes csatornahálózat, valamint térfigyelő rendszer is Kenyhec község tulajdonában van.
Az ipari zóna területén keresztül új gyorsforgalmi út vezet, és előkészítés alatt áll a meglévő út négysávosítása

Előkészített projektek
Konkoly József a tervek között elsőként az Európai Integrált Iskola megépítését említette. Az Európai Unió már elfogadta a terveket, amelynek lényege, hogy ebben az intézményben az óvodától kezdve az alapiskolán, a szakiskolán a gimnáziumon át egészen a főiskoláig zajlik majd a képzés. A hangsúly a diákok aktív nyelvtudásán lesz, hiszen a szándékok szerint angol, német, szlovák és magyar nyelven folyik majd itt az oktatás a legmodernebb technológia felhasználásával.
A másik nagy beruházás, a szórakozást kínáló aquapark lesz, amelyben a gyógyvizes medencék és az élményfürdő mellett halastó, csónakázótó, étterem, hotel, sportpályák is megtalálhatók majd. A tervek ebben az esetben is készen vannak.
A tervekből soha ki nem fogyó polgármester még egy húsfeldolgozó üzem és egy tésztagyár megépítésében is gondolkodik, hogy még több munkalehetőséget biztosíthasson. Elmondta ugyanis, hogy van egy saját maga számára felállított fontossági sorrend. Ebben elsők a helyi lakosok, akiket a helyi vállalkozók követnek, utánuk jönnek a befektetők, végül a turisták.

Így látták a delegáció tagjai:
Szélyes Domokos, a BOKIK elnökségének tagja, a MIK Zrt. vezérigazgatója
"Rendkívül hasznosnak ítélem a kenyheci látogatásunkat. Egyrészt az Ipari Parkban szerzett tapasztalatok miatt, ugyanis a mi egyik legfontosabb célunk itt Miskolcon a munkahelyteremtés, ennek érdekében fejlesztünk és üzemeltetünk ipari parkokat. Az ilyen tapasztalatok segítenek abban, hogy fejlesztési és üzemeltetési gyakorlatunkat felülvizsgáljuk és finomhangolásokkal hatékonyabbá tegyük. Másrészt jó volt látni és megtapasztalni, hogy az átgondolt, céltudatos és kitartó munkának hosszútávon megvan az eredménye a munkahelyek számának növekedésében, a településkép javulásában, az infrastrukturális fejlesztésekben és a közösségi vagyon gyarapításában. A MIK-ben és Városgazdában munkatársaimmal ezekért a célokért dolgozunk mi is minden nap."

Dr. Tomori Zoltán, a BOKIK elnökségének tagja, a Műszat 99 Bt. ügyvezető igazgatója
"Le voltam nyűgözve a látottaktól. Egy kisváros nincs ilyen infrastruktúrával, egészségügyi szolgáltató központtal ellátva, mint ez az 1100 lelkes település. Rendkívüli módon tetszett az is, hogy egy ember elszántsága, mit képes teremteni. Megsüvegelendő! Ha az ipari zónába betelepült cégek listáját nézzük, láthatjuk, nem akármilyen társaságok ezek, ott vannak a legjobbak között a szakmájukban. A látogatás során tanulhattunk tapasztalatokat gyűjthettünk, jó lenne, ha a mi megyénk potenciális partnere lenne Kenyhecnek, vállalkozásaink pedig az ipari zóna cégeinek."

Balabán Péter, a BOKIK elnökségi tagja, a Spektrum-3 Kft. ügyvezető igazgatója
"Gondolom, amikor a 90-es években a polgármester "megálmodta", hogy szülőfalujából – ebből a hátrányos helyzetű, leszakadó térségben lévő, lassan elnéptelenedő faluból – egy olyan települést "csinál", ahol a lakosság számára nemzetiségi, etnikai hovatartozástól függetlenül biztosított lesz a stabil megélhetés és a 21. századi életminőség, kevesen voltak, akik hittek benne. Számomra példaértékű, hogy ez a vízió valósággá vált. Hogy választási ciklusokat, pártpolitikai, hatalmi változásokat átívelő és átvészelő, vélhetően számos konfliktussal, támadással, meg nem értéssel kísért szisztematikus, de a hazai és uniós forrásokat egyaránt sikeresen igénybe vevő falufejlesztési munka eredményeként létrejött mindaz, amit itt láttunk, és tapasztaltunk, s amit a további, részben már folyamatban lévő fejlesztési tervekről hallottunk. Kenyhec számomra a komplex gondolkodást tükröző településfejlesztés tekintetében is példa. Tapasztalatom szerint a vendéglátóink nyitott, együttműködésre kész emberek, akiktől nem szégyen tanulni, akik tapasztalataikat szívesen átadják, s akikkel – ha van életképes ötletünk – a kölcsönös érdekek alapján lehet és érdemes együttműködni."

Kep_01

Kep_02

Kep_03

Kep_04

Kep_05

Kep_06

Kep_07

Kep_08

Kep_09

Kep_10

Kep_11

Kep_12

Kep_13

Kep_14


 

Küldöttgyűlést tartott az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter


E-mail

Tőkeerős beszállító cégek közössége
Küldöttgyűlést tartott az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter

"A BOKIK kiemelt területnek tekinti a megyében és a régióban az autóipart, illetve az autóipari beszállítói tevékenységet, éppen ezért a klaszter tevékenységének sikere érdekében kamarai erőforrásokat is mozgósít" – jelentette ki az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter (NOHAC) május 20-án megtartott közgyűlésén Bihall Tamás, a BOKIK elnöke Miskolcon.


A 2006 végén alakult Észak-Magyarországi Autóipari Klaszter, amely Észak- és Kelet-Magyarország legerősebb szakmai szerveződése, a régió legnagyobb és a legtőkeerősebb cégeit foglalja magába. Célja, hogy a térség autóipari beszállítóinak társulása révén növelje azok versenyképességét, innovációs és jövedelemtermelő képességét, s így közelebb hozza tagjait az európai autógyártáshoz és az európai autógyártást partnereihez. A több mint 70 tagvállalatot tömörítő NOHAC gazdasági erejének növekedése várható, így a térség foglalkoztatásában is egyre nagyobb szerepet játszik majd.

Gazdasági erőtér
A közgyűlésen Bihall Tamás, a BOKIK elnöke hangsúlyozta, a kamara elszánt a klaszter támogatásában, és fontosnak tartja, hogy a NOHAC mihamarabb elmozduljon az üzlet felé, tehát valós piaci tevékenységet is folytasson.
"Ennek a térségnek a járműipar, a járműipari beszállítás meghatározó ágazata lesz, tehát meggyőződésem, hogy a klaszter sikerre van ítélve" – emelte ki az elnök. Elmondta azt is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat és Tatárföld között folyik a gazdasági együttműködés kialakítása, és ennek során tárgyaltak arról, hogy a KAMAZ járműgyár szeretne kialakítani egy európai bázist. Az elnök úgy vélte, ennek fontos részese lehet a NOHAC.
A klaszter akkreditációja kapcsán arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a benyújtott pályázatot a bírálók szakmailag magas színvonalúnak minősítették, a végső döntésre azonban még várni kell, de természetesen bíznak a pozitív végkifejletben.
"A klaszter közössége olyan gazdasági erőtér, amelyet fejleszteni, támogatni kell" – zárta mondandóját Bihall Tamás.

Klasztertervek
A célunk az, hogy a klaszter tevékenységének köszönhetően tagvállalataink jobb helyzetbe kerüljenek, kompetenciájuk növekedjen. A NOHAC olyan katalizátor szerepet töltsön be, amely helyzetbe hozza a hozzánk csatlakozott, vagy csatlakozni szándékozó cégeket – mondta lapunknak Fükő László, a NOHAC elnöke.
A szakembertől megtudtuk, törekvéseik gyakorlati megvalósítása érdekében hoztak létre március elsejével öt szakbizottságot. Ezek a következők: Alkatrészgyártás és Technológiai Szakbizottság, Menedzsment rendszerek és Szolgáltatások Szakbizottság, Képzési és Szakképzési Szakbizottság, Innovációs és Kutatás-fejlesztési Szakbizottság, valamint IKT fejlesztési és Információtechnikai Szakbizottság.
Terveik szerint képzésekkel, információs rendezvényekkel segítik majd a tagok munkáját, szeretnének felkutatni és bemutatni olyan, már működő rendszereket, amelyek beilleszthetők a tagvállalatok struktúrájába.
"Gondolkodunk a klasztert működtető Kft. megerősítésén is, ami részben a tevékenységi kör bővítését jelenti. A Kft. taggyűlésén döntöttünk egy – a tagdíjakból elkülönített – egymillió forintos pályázati alap létrehozásáról. Az összegből – pályázat útján – a szakmai utak támogatására pályázhatnak majd a tagvállalatok. Összességében a klaszterélet fellendítése, a vállalatok kezdeményezéseinek élénkítése, a tagokat érintő információk átadása a célunk. Ha sikerül az akkreditációs pályázatunk – amiről Bihall elnök úr beszélt – az új helyzetet teremt, akkor újra kell gondolnunk, milyen intézkedési tervvel vágjunk neki a jövőnek. " – mondta Fükő László.


Erős tagok
Az autóipari klaszter nyolc évvel ezelőtt három vezető beszállító, valamint a BOKIK és a Miskolci Egyetem Innováció menedzsment Kooperációs Kutatási Központ részvételével alakult meg. Az alapítást követően számos további cég csatlakozott a NOHAC-hoz, amely mára 74 tagot számlál. A tagok többsége fém- és műanyag megmunkáló cég, de találunk köztük tervezőirodákat, tanúsítással és egyéb szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozásokat is. A klaszter tagvállalatai által foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 12 000 főt, árbevételük megközelíti a 380 milliárd forintot, export árbevételük több mint 311 milliárd forint.
Igaz ugyan, hogy Észak-Magyarországot elkerülték a nagy autóipari befektető cégek – amelyek éppen a NOHAC tagvállalatait, mint beszállítói kört vonzhatnák –, de a dunántúli autógyárak mellett a szomszédos Szlovákia három autógyára, valamint a Kecskemétre települő Mercedes jó lehetőséget kínál cégeink számára.


Miért fontos az akkreditáció?
A klaszterek által elérhető jelentős források indokolttá teszik a klasztert alakító vállalkozási hálózatok előzetes szűrését. A klaszter akkreditáció legfontosabb célja, hogy kiválassza azokat a hálózati együttműködéseket, amelyek magas innovációs és export teljesítményükkel illetve az együttműködésben rejlő hatékonyságuk révén jelentős fejlesztési projekteket képesek megvalósítani valamint régiós viszonylatban is kiemelkedő teljesítmény elérésére képesek. Sikeres akkreditáció esetén a klaszter minden tagja 2 év időtartamra jogosultságot kap dedikált pályázatokon (pl.: GOP-1.2.1. és GOP-1.3.1/B ) való indulásra, illetve más pályázatokon (pl.: GOP-1.3.1/C, GOP-1.2.1/B ) egyéb előnyök, többletpontok megszerzésére. A pályázat nem jár automatikusan pénzösszeg elnyerésével. A klaszter akkreditáció további előnyei a klaszterek szempontjából:
-    Az Európai Unió által is elismert és támogatott fejlesztéspolitikai eszköz,
-    Az Akkreditált Innovációs Klaszter nemzetközi viszonylatban elismert "brand"
(forrás: www.klaszterfejlesztes.hu)

 

Az RFID előadás anyagai:

 

Az esemény képekben:

rfid_kep_01

rfid_kep_02

rfid_kep_03

rfid_kep_04

rfid_kep_05

rfid_kep_06

rfid_kep_07

rfid_kep_08

rfid_kep_09

rfid_kep_10

rfid_kep_11

rfid_kep_12

rfid_kep_13

rfid_kep_14

rfid_kep_15

rfid_kep_16

rfid_kep_17

rfid_kep_18

rfid_kep_19


 

JÁRMŰIPARI BESZÁLLÍTÓI NAP EGERBEN


E-mail

Öt ország, négy integrátor, több mint 150 cég, közel 500 üzleti tárgyalás egy napon. Ez a március 7-ei Kamarai Járműipari Beszállítói Nap számokban. A rendezvényen részt vett együttműködő partnerként az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter.

A mérnöki precizitás jegyében zajlott a pénteki beszállítói nap Egerben. A potenciális alvállalkozóknak csupán 15 percük volt arra, hogy benyomást gyakoroljanak a négy járműipari integrátorra. A mezőkövesdi Modine Hungária Kft.; az egri Rexroth Pneumatika Kft.; az egri ZF Hungária Kft., valamint az egri ZF Lenksysteme Hungária Kft. elsősorban műanyag fröccsöntés, alumínium öntvények, forgácsolt termékek, és gumi alkatrészek hazai beszállítóit keresték. A rendezvényen részt vett még a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt is, melynek célja, hogy a hazai és külpiaci partnerek egymásra találjanak. Érkeztek vállalkozások az ország minden pontjáról, valamint Szlovákiából, Szlovéniából, Romániából és Horvátországból is.

A jelentkezett beszállítóknak lehetőségük volt arra is, hogy nem csupán az integrátorokkal, de szervezett keretek között egymással is tárgyalhassanak. Mind a szervezők, mind a klaszter vezetése és a szép számban megjelent vállalkozások is sikeresnek ítélték meg az eseményt.

A rendezvényen az alábbi tagvállalkozások képviselték klaszterünket:

HKIK, ZF Hungária Kft, Modine Hungária Kft, Almási Ipari és Kereskedelmi Kft, Aluszefém Kft, Bakai Szerszámgép Szerviz Kft, Csavar és Húzottáru Zrt, Delta-Tech Mérnöki Iroda Kft, Ferro-Tool Zrt, Hőker Kft, HRCV Személyzeti Szolgáltató Kft,Jacsó Kft, Kentaur Kft, Ped-Weld Kft, Technoplast Group Kft, Trigo Quality Support Kft, Vime-Coo Kft, Weinberg’93 Kft, Shinwa Mo. Kft, valamint a BOKIK.

n_image00001.jpg

n_image00002.jpg

n_image00003.jpg

n_image00004.jpg

n_image00005.jpg


 

Koreai autóipari cégek vezetői Miskolcon


E-mail

Tizenegy koreai autóipari cég és tíz hazai – szintén az autóiparban tevékenykedő – vállalkozás vezetői vettek részt az Észak-Magyarországi Autóipari Klaszter (NOHAC) által szervezett üzletember találkozón Miskolcon a megyei kereskedelmi és Iparkamara székházában szeptember 26-án, csütörtökön.

A találkozó a Dél-koreai Nagykövetség Kereskedelmi Kirendeltségének kezdeményezésére jött létre. A kirendeltség munkatársai jelezték, hogy autóiparban érdekelt társaságok vezetői érkeznek Magyarországra és a hasonló profilú cégekkel szeretnének kapcsolatot létesíteni, ehhez kérték a NOHAC segítségét.

A miskolci találkozón – a kölcsönös bemutatkozás után – a felek együttműködési megállapodást írtak alá. Ennek célja részben a technológiai fejlesztés, a közös vállalkozások alapítása, illetve üzleti kapcsolatok kialakítása. A megállapodást a klaszter részéről Fükő László elnök, a koreai fél részéről Chae Byung Young, az autóipari cégeket tömörítő KICOX igazgatója írta alá.

A vendégek a program részeként látogatást tettek a miskolci Star-Plus Kft.-nél, amely két évtizede aktív szereplője a hazai és az európai műanyag-feldolgozó iparnak.

talalkozo_kep1

talalkozo_kep2

talalkozo_kep3


 
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>

1/3