A győri Audi gyárban jártak a klasztertagok
|
|
A győri Audi gyárban jártak május 25-én az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter (NOHAC) tagjai. A NOHAC tagvállalatok képviselőiből álló csoport programja egy filmvetítéses gyártörténeti bemutatóval kezdődött, majd a résztvevők testközelből élhették át, miként születik meg egy új autó. A gyárlátogatás során a járműgyár prés – karosszéria – és összeszerelő üzemébe, valamint motorgyártási folyamatába nyerhettek bepillantást a vendégek. Figyelemmel kísérhették a préselési folyamat fázisait, a karosszériaüzem futurisztikus világát és azt, miként válik menetkész autóvá egy csupasz karosszéria.

|
Járműmérnöki konferencia és állásbörze
|
|
A Miskolci Egyetem május 23-25. között rendezte meg a II. Járműmérnöki Konferenciát. A háromnapos programhoz kapcsolódóan az egyetem a BOKIK-kal, valamint a kamara égisze alatt működő Észak-magyarországi Autóipari Klaszterrel (NOHAC) közösen május 24-én, csütörtökön 10 órától pályaorientációs napot és állásbörzét szervezett. A Járműipari Konferencia kiváló alkalmat adott a nemzetközi kapcsolatok erősítésére is, hiszen nem csak magyarországi oktatási intézmények és cégek vettek részt rajta, hanem 12 országból érkeztek szakemberek, hogy tudást és tapasztalatot cseréljenek
Tizenkét cég A konferencia második napjának kísérőprogramja az állásbörze és a pályaorientációs nap volt. A BOKIK szervezésében 200 általános és középiskolás diák vett részt a programon. A vidékről érkező diákok utaztatását a kamara fedezte. Az állásbörzére bejelentkezett NOHAC tagvállalatok pályaorientációs programokkal is készültek, amelyeknek köszönhetően a fiatalok – életkoruknak megfelelő – tájékoztatást kaptak a cégeknél folyó tevékenységről, arról, milyen ismeretek, szakmai tudás, felkészültség kell az egyes állások betöltéséhez. Emellett a fiatalok üzemlátogatáson is részt vehettek a Joyson (Takata) gyárában. A BOKIK olyan középiskolákat hívott meg a programra, ahol járműiparhoz kapcsolódó képzés folyik. Így ott voltak a kazincbarcikai Surányi, a tiszaújvárosi Brassai, a miskolci Szemere, valamint az Andrássy diákjai is. Ami az állásbörzét illeti, az autóipari klaszter, illetve a BOKIK számára ez már a 2. állásbörze, amelyet az egyetemmel közösen szerveztek. Ezúttal 10 cég jelentkezett be: a Joyson, a Bosch, a Weinberg Kft., a ZF Hungária Kft., a Shinwa Magyarország Kft., a Fireplace Kft., a BPI Group, az ÉszakFerr Kft., a Miskolc Holding Zrt. és a Modine Hungária Kft.
Megtalálhatja munkahelyét Az állásbörzére a cégek mindenkit vártak! Tehát a diplomásokat, a középfokú szakképesítéssel rendelkezőket ugyanúgy, mint a szakmunkásokat, vagy a képzettség nélkülieket. Nem volt korhatár sem, a fiatal álláskeresők ugyanúgy megtalálhatták a számításukat, mint az idősebbek. A NOHAC a május 24-i rendezvényt megelőzően állásbörzére felkészítő tanfolyamot tartott a cégeknek. Az egynapos képzés alatt a vállalkozások vezető szakemberei betekintést nyerhettek a toborzás-kiválasztás jelenlegi helyzetébe, felmérhették a világszintű és a hazai trendek alakulását az autóipar tükrében. Szó volt például a toborzási technikákról, az interjúztatásról, és arról is, hogyan jelenjen meg a cég egy állásbörzén.

|
Állásbörze - 2018
|
|

A NOHAC Észak-magyarországi Autóipari Klaszter Állásbörzét szervez a II. Járműipari konferencia keretében 2018. május 24-én (csütörtökön) 10 órai kezdettel.
Helyszín: Miskolci Egyetem díszaula (Miskolc, Egyetemváros)
Letölthető tájékoztató: nohac_palyakep_2018.pdf
A rendezvény keretében a NOHAC tagvállalatai bemutatják nyitott pozícióikat, illetve várják a potenciális munkavállalók jelentkezését.
Az érdeklődők a rendezvényről az alábbi elérhetőségeken kaphatnak bővebb tájékoztatást:
Csabai Tamás klasztermendzser, NOHAC Telefon: 46/501-092 E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
|
|
Partnerségi együttműködési megállapodás
|
|
Partnerségi együttműködési megállapodás a NOHAC Észak-magyarországi Autóipari Klaszter és a LAuGEA Litván Autóipari Klaszter között a
LITVÁN - MAGYAR ÜZLETI FÓRUM-on
Az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház, az Enterprise Europe Network és a Vilnius Kereskedelmi, Ipari és Kézműves Kamara közös szervezésében, Vilniusban, 2018. április 25-én került megrendezésre a Litván - Magyar Üzleti Fórum. Az Üzleti Fórum célja volt, hogy új együttműködések jöjjenek létre a magyar és a litván üzleti szféra képviselői között, ezáltal ösztönözve további gazdasági kapcsolatok létrejöttét. A szakmai találkozón lehetőség nyílt a litván cégek képviselőivel való személyes tárgyalások lefolytatására, szerződések, megállapodások megkötésére Az eseményen a NOHAC-ot Juhász István ügyvezető igazgató képviselte. A nagyszámú helyi résztvevő mellett 16 magyar vállalkozás és szervezet képviseltette magát a találkozón, melyet a szervezők végig kiemelten kezeltek és magas színvonalon bonyolítottak le. A NOHAC számára fontos terület a külföldi gazdasági és szakmai kapcsolatok fejlesztése, ennek érdekében célul tűztük ki az ESCA minősítés megszerzését. Céljaink eléréséhez fontos láncszem volt az üzletember találkozó keretében aláírt együttműködési megállapodás a litván partnerünkkel, akik szintén perspektívát látnak a klasztereink közötti kapcsolatban. A partnerségi együttműködési megállapodás keretében a felek célja, hogy hatékony együttműködést hozzanak létre a klaszterek tagjai között, valamint támogatják egymást az általuk szervezett konferenciák, tréningek, üzletember találkozók, céglátogatások kölcsönös lebonyolításában és nemzetközivé tételében. A felek érdekeltek releváns, közös EU-projektekben való részvételben, mint partner vagy fő(lead)partner. A klaszterek rendszeresen értékelik majd a megállapodás pontjainak teljesítését és meghatározzák majd a további feladatok irányát.

|
IPAR NAPJAI - HUNGEXPO
|
|

Az IPAR NAPJAI a legátfogóbb ipari szakkiállítás, amely szinte az összes ágazatot felvonultatva ad képet a különböző iparági trendekről, fejlesztésekről és eredményekről. A kiállítás sikerességét mutatja, hogy számos kis- és középvállalkozás, valamint nagyvállalat foglalta le helyét a pavilonban, sőt a felmerült igényekre reagálva bővítenünk is kellett a kiállítói területet, így a konferencia termeknek új pavilont nyitottunk.
2018. május 15-18. között ismét IPAR NAPJAI a HUNGEXPO-n!
A 2018-as IPAR NAPJAI kiállítói: http://iparnapjai.hu/hu/kiallitoi-lista-2018
Újdonságok A bejelentkezett kiállítók számos újdonsággal készülnek, hogy az IPAR NAPJAI-n megmutassák a látogatóknak, két kiállítás között sem pihennek, folyamatosan fejlesztik termékeiket, szolgáltatásaikat. A kiállítók által feltöltött újdonságok az alábbi linken olvashatók: http://iparnapjai.hu/hu/ujdonsagok-2018
2018-ban kiemelt tematika - IPAR 4.0 A rendezvényen, mely komplex megoldásokat nyújt kis-, közép- és nagyvállalatok számára, 2018-ban is kiemelt téma lesz az IPAR 4.0, napjaink kulcsfontosságú technológiai irányzata. 2018-ban újra Ipar 4.0 Konferencia, kibővített témakörökkel, neves külföldi és magyar előadókkal az NGM és az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség szervezésében. A konferencia központi témái: kiber-fizikai rendszerek, digitalizálás a teljes ellátási láncban, Ipari IoT hálózatok jövője, felsőfokú duális jellegű képzési modellek. Programok A konferenciák és továbbképzések mellett önvezető targonca bemutató, beszállítói fórum, targonca verseny és több témában előadások is várják a szakembereket. Bővebb információ a programokról: http://iparnapjai.hu/hu/konferencia-programok
Reméljük, megtisztel minket jelenlétével 2018. május 15-18. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban!
|
Energiahatékonysági projekt a fenntarthatóságért és környezetünk védelméért
|
|

Az EUREM projekt jelenleg 32 országban, több mint 5000 végzett résztvevőt számlál. Fő célja a klímavédelem és a fenntarthatóság érdekében egy olyan energetikai szemlélet és tudásanyag átadása, melynek segítségével jelentős energiamegtakarítás, és költségcsökkentés érhető el.
Bővebb információ az EUREM projektről
A NOHAC-on keresztül érkező résztvevőknek 15% kedvezményt tudunk biztosítani, ha a jelentkezés során jelzik, hogy a NOHAC-on keresztül értesültek a programról.
Részletes információ a tavaszi kurzusról
EUREM Energiagazdász képzés Időpont: április 19-től Jelentkezési határidő: április 4.
Miért érdemes részt venni? Számtalan érv szól amellett, hogy egy vállalat energiagazdászt alkalmazzon. Az eddigi tapasztalatok alapján valamennyi hazai vállalat jelentős megtakarítási potenciállal rendelkezik, csupán a megfelelő szakemberre van szükségük ezen pontok megtalálásához. A költségcsökkentés növeli a vállalat versenyképességét, valamint hozzájárul a klímavédelemhez. Eddigi résztvevőink éves szinten átlagosan 14 millió Ft feletti megtakarítást értek el. A képzés legfőbb előnyei - azonnali költségcsökkentő hatás – eddigi résztvevőink átlagosan évente 14 millió forint feletti megtakarítást értek el - nemzetközileg elismert oklevél – egyedi, résztvevőnként sorszámozott EUREM logóval - nemzetközi networking, kapcsolati tőke – nemzetközi EUREM konferencia és weblap - interaktív órák, gyakorlatias oktatás – gyakorlati példákkal, valós esettanulmányokkal - tapasztalatcsere, best practice-k megvitatása – a képzés alatt és azt követően egyaránt - gyakorlati életből érkező, tapasztalt oktatók – sok éves, átfogó vállalati tapasztalattal |
A BPI Group Hungary-hoz látogattak a klasztertagok
|
|
A korábban Remy-ként ismert cégnél folytatódott február 23-án az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter (NOHAC) által szervezett céglátogatás-sorozat. A Miskolcon működő vállalkozás a klaszter alapító tagja. A cég 1896-tól meghatározó az indítómotor gyártásban, a társaság fő tevékenysége pedig jelenleg a gépjármű indítómotorok, generátorok és fékrendszerek gyártása és felújítása és értékesítése TIER 1 és TIER 2 beszállítóként. A cég európai gyártásának központja szintén Miskolcon található, 1999-től működnek a városban és közel 500 főt foglalkoztatnak. 2017-ben tulajdonos és névváltás történt, a BPI Group megalakulása lehetőséget nyújt arra, hogy ügyfeleiket jobban kiszolgálja olyan kiváló minőségű termékekkel, amelyek kihasználják a Remy márka évszázados hagyatékát és vezető szerepét, valamint a Brake Parts Inc. aftermarket technológia, mérnöki és gyártási szakértelmét.

|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
4/94 |